Hírek
Beke Ivett
Újra a Virágkarneválon a Debreceni Szakképzési Centrum
Fényfestés, karriersziget, esti felvonulás, koncertek – nem lesz hiány programokból az elkövetkezendő napokban a cívisvárosban. 12 virágkocsi, köztük a Debreceni Szakképzési Centrumé is végigvonul augusztus 20-án az 58. Debreceni Virágkarneválon. A Medicor-udvarban tartott, szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: a korábbi éveknél is több felvonuló lesz, többek közt egy több mint 250 dobossal érkező brazil együttes is zenél majd.
A DSZC kompozíciója idén a Határ a csillagos ég tematikában, a Jövőkép, a Tudás és az Innováció hívószavakat hirdeti majd. A virágkocsi a Centrum azon célkitűzését szimbolizálja, hogy a szakma mellett jövőképet is kínáljon, legyen szó akár kisebb vagy nagyobb álmok megvalósításáról. A kompozíció formaelemei már elkészültek, színeit és a szárazvirágokat már megkapta. Az élő dáliák augusztus 19-én este és éjszaka, valamint augusztus 20-án hajnalban kerülnek fel, a díszítésben a DSZC lelkes kollégái is közreműködnek majd.
A szerdai tájékoztatón Papp László polgármester kiemelte, a virágkarneválok mindig egy nagy összefogás keretében jönnek létre. Ebben az évben 12 virágkocsi indul, a menetet hagyományosan a Szent Korona nyitja majd. Elmondta, 7 zenekar, 10 külföldi és 13 magyar művészeti csoport vonul fel a karneválon, több mint 2000 főt számlálva. A fesztivált élményfutás és Old Timer show vezeti majd fel, lesz újra esti felvonulás és Galiba Gyermekfesztivál is. Szinte az összes lelátó fedett lesz, az egyiket a város a nehéz helyzetben élő debreceni családok számára biztosítja majd. Úgy fogalmazott: örömteli, hogy Debrecenben az államalapítás napja nem csak egy hivatalos, protokolláris koszorúzással egybekötött esemény, hanem azt egy komoly rendezvénysorozat vezeti föl és kíséri végig.
Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője elmondta: kivételes lesz az idei karnevál, a korábbiaknál is többen fognak részt venni: zenekarok, táncosok, külföldi formációk színesítik majd a fesztivált. Felhívta a figyelmet a kísérőrendezvényekre is, ahol mindenki találhat kedvére valót: sportesemények, könnyűzenei és komolyzenei programok, családi és gyermekprogramok is lesznek, köztük a Dósa nádor téri karrierkarnevál, ahol a városban a városért dolgozó vállalatok” mutatkoznak majd be, de lesz újra Beer by Lake sörfesztivál is.
Felszólalt még a tájékoztatón a CATL Debrecen munkáltatói márkaépítője, Piedl István is, aki elmondta, hogy nagy örömükre szolgál, hogy idén főtámogatóként részeseivé válhatnak ennek az ikonikus ünnepnek. Beszámolt néhány kulisszatitokról is a vállalat kocsijával kapcsolatban, amelyet a természetvédelem jegyében cserepes virágok és óriási pandák díszítenek majd. Emellett zenés ízelítőt kínált az eseményen SunCity Brass formáció, a zenekar egyik tagja, Lukács Levente elmondta: több élmény is köti Debrecenhez, és most még egyet felírhat majd a listájára.
A Debreceni Virágkarnevál idei egyik különlegessége, hogy a francia Nizzából egy monumentális, akár 13 méteresre is felérő sárkánykompozíció is érkezik, amely még tovább növeli az esemény színvonalát. A felvonulás augusztus 20-án, reggel 8 órakor kezdődik, a Rózsa utcától indulva a Debreceni Egyetem irányába. A Virágok éjszakája, vagyis az idén visszatérő esti felvonulás pedig 20:00 órakor indul, amely a főtéren koncerttel zárul.
GALÉRIA
Újra a Virágkarneválon a Debreceni Szakképzési Centrum
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Magas rangú elismerést vehetett át az Építech igazgatóhelyettese
Sándorné Nagyváradi Nelli, a Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola szakmai igazgatóhelyettese 2024. szeptember 3-án kiemelkedő szakmai tevékenységéért miniszteri elismerésben részesült. Gratulálunk a kitüntetéshez, az elért eredményekhez és további sikeres munkát kívánunk!
DSZC
Ha október, akkor Hello Szakma!
Interaktív standok, gyártásszimulációs eszközök, széles képzési- és karrierkínálat. A Nagyerdei Stadion rendezvényterei október 7-én és 8-án újra oktatási intézmények, szervezetek és vállalatok standjaival telnek meg. A kétnapos programsorozat várja az általános iskolásokat, a középiskolásokat, szüleiket, tanáraikat és a tanulni vágyó felnőtteket is.
Beke Ivett
Városi Tanévnyitó Ünnepség
Egy régi hagyományt újraélesztve indította el a 2024-2025-ös nevelési és oktatási évet a Debreceni Tankerületi Központ és a Debreceni Szakképzési Centrum.
Debreceni Tankerületi Központ