Hírek
DTV
- DSZC
- DSZC iskolái
- Debreceni SZC Kreatív Technikum
- Szakképzés
- Szakképzésé a jövő!
Ceruza, olló, varrótű: a divatszabóság alapjait lesték el a debreceni riporterek
Az év utolsó Mestervizsgájában egy mellény elkészítésével próbálkoztak a műsor házigazdái.

Újabb kihívás elé néztek a Debrecen Televízió riporterei: a divatszabó szakmát próbálták ki a Mestervizsga című magazinban, amely a Médiacentrum és a Debreceni Szakképzési Centrum együttműködésének köszönhetően jött létre. A nézők ebben az iskolai tanműhelyekből indulva egészen a gazdasági környezetig követhetik végig a bemutatott szakmákat.
Horváth Zoltán és Somorjai Soma ismerkedett már a szépségiparral: fodrászként és kozmetikusként is kipróbálták magukat, most pedig visszatértek a DSZC Kreatív Technikumába gyorstalpalón elsajátítani a szabó szakma alapjait.
A két riporter az anyagválasztást követően a szabásminta rajzolásával, a varrással és a vasalással próbálkozott.
Ahhoz képest, hogy állításotok szerint most ültetek először varrógépnél, szerintem teljesen jó volt. A vasalási technika kifejezetten megy, a varráson van még mit gyakorolni – értékelte Soma és Zoli munkáját Tibáné Tarcsi Edina oktató.
A DSZC Kreatív Technikumában a nagy kreativitást és alkotókészséget igénylő szakmákat oktatják magas szinten. Az intézményben a kreatív és szépészet ágazatban a szakmák széles palettáját sajátíthatják el a tanulók modern, piac- és versenyképes, jól kamatoztatható tudást szerezve.
A divatszabó szakma alapjait hároméves nappali, valamint kétéves érettségire épülő vagy felnőttképzésben lehet elsajátítani a Kreatívban. Hiányszakma lévén a diákok java része már a tanulmányok alatt el tud helyezkedni - de ezt talán már mondani sem kell.
Alkalmazottként az átlagkereset 270 ezer forint körül mozog, vállalkozóként viszont ennél jóval többet is zsebre lehet tenni: érdemes tehát jó mély zsebet varrni a munkaruhára. És akkor a befutott divattervezőket meg sem említettük, akik egy teljesen más szintet képviselnek a bérezés terén…
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Legyél Te is DSZC Nagykövet!
Szeretsz pezsegni, új embereket megismerni, szerepelni, szervezni? Van benned kreativitás, és szívesen megmutatnád másoknak, milyen a szakmád és az iskolád belülről? Akkor most Téged keresünk!

Becsengettek a DSZC iskoláiban
Tudás, emberi kapcsolatok, összetartozás és egymásra figyelés - ennek jegyében indult el a 2026/2027-es tanév a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeiben.

Új helyszín, új élmények!
A Hello Szakma! - Út a jövőbe pályaorientációs kiállításra már elindult a regisztráció.




















