Hírek
DSZC
Diákunk segített a bajban
Ahogy arról az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán beszámolt, a napokban egy 17 éves fiatal utazott trolibusszal Debrecenben, mikor egyik utastársa hirtelen összeesett. A fiú azonnal a 70 év körüli férfihez sietett és mentőt hívott.

A mentésirányító segítségével a fiatal megvizsgálta a beteget, aki már nem lélegzett, így a telefonos instrukciók alapján megkezdte az újraélesztést. A rohamkocsi bajtársai perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül rövid időn belül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.
Büszkék vagyunk Nagy Lászlóra, a Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium hegesztő szakos tanulójára. Gratulálunk neki a bátor helytállásáért, mellyel segített megmenteni egy embertársunk életét!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
A jövő oktatása ma kezdődik – mi is ott vagyunk Egerben!
November 3–5. között immár 28. alkalommal rendezik meg az Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferenciát, amelynek középpontjában idén a gyermekközpontúság és a 21. századi kompetenciák fejlesztése áll.

Hitelesen és kreatívan: idén is megválasztotta nagyköveteit a DSZC
A 2026/2027-es tanévben 17 diák népszerűsíti a szakmatanulást az online térben és különböző rendezvényeken, saját élményein és tapasztalatain keresztül.
Beke Ivett
Tehetség, kitartás, szakmai sikerek
Az Építech tehetségnapján a versenyző fiatalok élményei mellett arról is szó esett, hogyan segítik a pedagógusok a tehetségek kibontakozását.
Szőgyényi Adrienn



















