Ugrás a fő tartalomra

4030 Debrecen, Fokos utca 12.


06-52/437-311

Széchenyi 2020

Hírek


2023. aug. 16.
Pénzes László

    Egy éve közösen a szakképzésért

    A Bürkle Hungary Kft. és a Debreceni Szakképzési Centrum együttműködése 2022 tavaszán indult, amikor a vállalat hosszútávú stratégiájának részeként fogalmazta meg és tűzte ki célul a tevékenységéhez illeszkedő utánpótlásnevelést. A felek a duális szakképz

    Egy éve közösen a szakképzésért

    A korábbi évek termelési tapasztalatai alapján a hangsúly az elektronikai technikus és mechatronikai technikus szakmákra helyeződött. A vállalat a potenciális utánpótláslehetőséget a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum képzési portfóliójában találta meg. A 2022-es nyár folyamán a Hajdú – Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara auditja is megtörtént, így a vállalat sikeresen regisztrálta magát duális képzési helyként, mely megnyitotta számukra a lehetőséget a szeptemberi tanévkezdésre a tanulók gyakorlati foglalkoztatásában. A 2022 szeptemberében elindult duális képzésre folyamatos fejlesztésként tekintenek, ahol a tanulók képzése mellett a saját fejlődésüket is szem előtt tartva igazodnak a rohamosan fejlődő 21. századi ipari technológiákhoz.

    Dr. Barcsa Lajos, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere sajtótájékoztatón elmondta, a város stratégiájának fontos része, hogy olyan munkahelyteremtő beruházásokat hozzon létre, melyekkel minél több fiatal tehetséget szólíthat meg, majd az iskola elvégzése után munkahelyet biztosíthat számukra. – A Bürkle és a Debreceni Szakképzési Centrum együttműködése egy nagyon jó, nyertes viszony, hiszen itt is látszik, hogy a centrum hova képezi a fiatalokat, akik egy egész karrierutat járhatnak be. A diákok mellett a cég számára is előnyös a partnerség, hiszen nem egyszerű azonnal alkalmazható munkaerőt találni, de a duális képzésnek köszönhetően a tanulók azonnal hasznosítható tudás birtokába jutnak – fogalmazott. – Az út azonban még hosszú, hiszen az elektronikai és a mechatronikai szakmákra nagyon sok cég jelentkezik, ezért a szakképzési centrummal közösen azon dolgozunk, hogy a céges igényeket kielégítsük, amihez szükség van a duális képzésre, hiszen ezen az úton lehet igazán a munkaerőpiacra képezni a diákokat – tette hozzá.

    A Bürkle Hungary Kft. a duális képzést 2 villamosmérnök és 1 mechatronikai mérnök oktató-munkatárssal kezdte el, akik a 11. évfolyamos diákok – 5 fő elektronikai technikus, valamint 5 fő mechatronikai technikus tanuló - sikeres iskolai ágazati alapképzését követően a szakirányú szakmai képzésében indították el az alapozást. Az első közös tanév elsődleges célja volt a gyerekek megismertetése a munka világával, az emberi, a szociális és a szakmai látókörük kiszélesítése a szakmájukhoz leginkább illeszkedő tevékenységek bemutatásával. – Fontos társadalmi szerepvállalásnak tekintjük, hogy Debrecen életében jelen legyünk, de fő céljaink közé tartozik a szakképzésben való részvétel is – mondta Laczkó Gábor, a Bürkle Hungary Kft. gyárigazgatója. – A diákok szempontjából a duális képzés azért hatalmas előny, mert a legújabb technológiákat ismerhetik meg és ki merem jelenteni, hogy a kezdeti megszeppenés után mostanra a gépeink üzemeltetésében, szerelésében is magabiztosan részt vesznek. Nálunk a tanulók beilleszkednek a vállalati kultúrába, ami a karrierük során hatalmas előnyt jelent, akár nálunk maradnak, akár a későbbiekben más cégnél kezdenek el dolgozni. Számunkra pedig azért előnyös ez a képzési forma, mert olyan jól képzett, szakmailag felkészült kollégákat képzünk, akik nálunk maradhatnak és minket erősíthetnek a jövőben – fogalmazott.

    A tanév sikeres lezárását követően a heti egy munkanapos gyakorlati képzést felváltotta a nyári gyakorlat, ami a folyamatosságából adódóan az alapozást követően az átfogóbb, rendszerszintű tevékenységeknek adott lehetőséget, így a következő tanévet már egy nagyobb, ugrásszerű gyakorlati tapasztalattal tudják elkezdeni. Nyári gyakorlatra további 6 diákot vártak júliustól. Az időzítés a diákok szempontjából is igen szerencsés volt, mivel a Bürkle gyárában júniusban készült el az első Magyarországon gyártott fotovoltaikus lamináló berendezés, melynek segítségével nem csak az európai energiafüggetlenséghez járulnak hozzá, de a diákok is megismerkedhettek a piacon található, aktuálisan legmodernebb technológiákkal. – A szakképzésnek akkor van értelme, ha tudjuk, hová képezzük a szakembereket. Debrecenben különleges helyzetben van a szakképzés, mert a helyi beruházásoknak köszönhetően látjuk, hogy nem csupán szakmát ajánlunk, hanem például az orientációs rendezvényeinken el tudjuk mondani, hogy ezek a szakmák hol hasznosulnak. Ez pedig nagyon fontos dolog, mert minden fiatal szeretné látni az iskola utáni tovább lépési lehetőségeket – fogalmazott Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja. Kiemelte, szakképzést megvalósítani csak úgy lehet, ha együttműködnek azokkal a cégekkel, ahol a tudás hasznosul. – Amellett, hogy diákjaink tudás tekintetében lépéselőnybe kerülnek a duális képzés miatt, anyagi előnyhöz is jutnak, hiszen a szakképzésben az első 2 évfolyamban ösztöndíjat, míg a 11. évfolyamtól a duális képzésben fizetést kapnak. Az új szakképzési rendszer technikusi képzése pedig a mérnökképzés előszobája lehet, hiszen a centrum a Debreceni Egyetemmel egy olyan együttműködésen dolgozik, melyben okleveles technikusokat képzünk. Ők egyszerűsített felvételi eljárással végezhetik a későbbiekben a mérnökképzést és kreditbeszámításra is van lehetőségük. A szakképzést választók számára tehát rendelkezésre áll egy olyan karrierlehetőség, melyet a saját igényeihez igazíthatnak, így a jövőben akár a Bürkle mérnökeként is elhelyezkedhetnek – összegezte.

    GALÉRIA

    Egy éve közösen a szakképzésért

    bürkle (1 of 7).jpg
    bürkle (2 of 7).jpg
    bürkle (3 of 7).jpg

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Az új szakképzési rendszer első fecskéi

    Az új szakképzési rendszer első fecskéi

    Már csak egy lépcsőfok, a szakmai vizsga választja el a DSZC 13. évfolyamait, hogy frissen végzett technikusként kilépjenek a munkaerőpiacra, vagy, hogy szeptembertől beléphessenek a felsőoktatásba.

    2025. ápr. 29.
    Beke Ivett
    Sztárjaink a döntőben

    Sztárjaink a döntőben

    Több mint 50 szakmában közel kétszáz diák méri össze tudását a XVIII. Szakma Sztár Fesztiválon április 28-án és 29-én Budapesten, ahol a Debreceni Szakképzési Centrum diákjai is megméretnek.

    2025. ápr. 27.
    Pénzes László
    Tehetséges fiatalokért báloztak idén a debreceniek

    Tehetséges fiatalokért báloztak idén a debreceniek

    2025. január 25-én, 5 éves szünet után újra megtartották Debrecen Város Bálját. Az esemény bevételét szokás szerint karitatív célokra ajánlják fel a szervezők.

    2025. ápr. 23.
    Kovács Szandra


    KIMIKK
     Harro Höfliger Hungary Kft.4IG Nyrt.Alföldi Nyomda Zrt.ALFÖLDI TEJAquaticum Hotel**** - Natura ÉtteremArchline.XPBAUVIV Kft. BDR MédiaBest FMBMWBTBumet Hungary Kft.Bürkle Hungary Kft.CATLCívis Ház. Zrt.Daniella Kereskedelmi Kft.DEAC-Debreceni Egyetem Atlétikai ClubDebrecen AirportDebrecen BSC KerekasztalDebreceni Campus NP. KH. KFT.Debreceni EgyetemDebreceni HőszolgáltatóDebreceni Ifjusági HázDebreceni Nyári EgyetemDebreceni Regionális Független VizsgaközpontDebreceni VízműDéri MúzeumDeufol Hungary Kft. Diehl Aviation Hungary DKV Zrt.dm Kft. Dryvit ProfiDVSC KézilabdaDVSC Labdarugó AkadémiaEcoProEDC DebrecenEPAMEurópaRádióFace Media ReklámügynökségFesto Hungary Kft.FISS AutomatikaFLOWSERVEFM90 CampusFőnix Rendezvényszervező Kft.Gravic Hungary Kft.HAJDU Autotechnika Zrt.Hajdú OnlineHajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és IparkamaraHajdú-Bihar Megyei KormányhivatalHajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságHajdú-bihari NaplóHajdú-Coop Zrt.Hajdúhús 2000 Kft.HedgeHair Kft.HonlapsikerHotel lyciumHUNÉP Zrt.I.K. Hofmann Personal Kft. INTER TAN-KER Kft.K&H BankKarsol Kft.KeviépKrones Hungary Kft.Lexus DebrecenMÁV Zrt Pályavasúti Területi Igazgatóság Debrecen MBH BankMédiacentrumMédiaworks HungaryMetál-Sheet Kft.MOL MagyarországMozdulj DebrecenMVÁ Magyar Vasúti Áruszállító Kft.National Instruments Hungary Kft.Neopac Hungary Kft.NKHOerlikonOHOpus TigázOpus TitászOTP BankOTP Fáy AlapítványPapik Fémmegmunkáló Üzem Kft.Paulik Fafeldolgozó Kft.Rádió1Richter Gedeon Nyrt.RR Donnelley Magyarország Kft.Schaeffler MagyarországSemcorpSENSIRIONSkyways Technics HU Kft.SMC Hungary Kft.SUBAN Kéziműszer Hungary Zrt. Szib-Ép Kft.Tanítsunk MagyarországértTeva Hungarythyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.ToyotaTrans-Spedtranscosmos Kft.TRENKWALDER OUTSOURCING & HR SERVICESVámosgép Gép-és Acélszerkezetgyártó Kft. HungaryVisdyn Szolgáltató Kft.WELDING 2000 Hegesztéstechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Debreceni Szakképzési Centrum

        4030 Debrecen, Fokos utca 12.

      • Telefon: 06-52/437-311

        E-mail: dszc@dszc.hu

        OM azonosító: 203033

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/008111

        Felnőttképző engedélyszáma:: E/2020/000310


      2025Debreceni Szakképzési Centrum