Hírek
Beke Ivett
Egy falat Debrecen
Mára állandó szereplőjévé vált a debreceni batyu a városnapi ünnepségeknek. Idén is 1693 darab készült, a város szabad királyi rangra emelkedésének történelmi dátumára emlékezve.
Idén újra megkóstolhatták a cívisvárosiak a debreceni batyut. A recepteket megálmodó Hajdúsági Gasztronómiai Klub készítette a tölteléket, a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeinek oktatói és diákjai pedig két alkalommal is a nappal együtt keltek, hogy készre sülhessenek a finomságok a centrum tankonyháiban.
A DSZC részéről közreműködtek a Debreceni SZC Kereskedelemi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola, a Debreceni SZC Irinyi János Technikum, valamint a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium oktatói és tanulói, akik a tavaszi szünet szabadságát munkára cserélték, hogy közösségükért tegyenek.
A város napjának délelőttjén osztották ki a finomságokat, ahol Dr. Papp László polgármester köszönetet mondott a projektben közreműködöknek. Felidézte a történelmi esemenyeket 1693 kapcsán, végezetüi azt kívánta a közösségnek, hogy a Debrecenben tapasztalható növekedés és fejlődés maradjon velünk a jövőben is.
Az eseményen Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja is hálával fordult az intézmények igazgatói, oktatói és tanulói felé. Elmondta, örömteli, hogy idén is elkészültek a debreceni batyuk, úgy fogalmazott, ez büszkeség a közösségünknek.
A debreceni batyuk hamar gazdára találtak, falatoztak belőle kicsik és nagyok is Debrecen város napjának ünnepén.
GALÉRIA
Egy falat Debrecen
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Sikerrel zárult a mentorprogram
Mobilalkalmazás-fejlesztés, AI, IT-utánpótlás-nevelés – ezek mentén valósult meg a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium és az IT Debrecen Egyesület közös tehetséggondozó program pilot-ja. A projektben 11 tanuló vett részt.
Beke Ivett
Egyre népszerűbb a magyar fejlesztésű sportág
Országos Középiskolai Teqball Kupát rendeztek csütörtökön a cívisvárosban. A Debreceni Szakképzési Centrum, a Magyar Teqball Szövetséggel közösen hívta életre az eseményt, hagyományteremtő szándékkal. A versenyen csaknem 40 fiatal lábán pattant a labda.
Beke Ivett

Együtt mozdultak a sportkedvelők
Hat csapat részvételével rendezték meg a III. Irinyi Röplabda Kupát, melyen a sport mellett a közösségépítés is fontos szerepet kapott.




















