Hírek
Pénzes László
Fókuszban a jövő
„JövőKép Expo - Képzés és Karrier a KKV Szektorban” kiállítás és konferencia néven karriertámogató rendezvényre várta a fiatalokat az EDC Debrecen, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Debreceni Szakképzési Centrum a Kölcsey Közp

Az expo célja a szakképzési centrum, a helyi kis- és középvállalkozások, valamint a tanulók közötti szakmai és képzési együttműködés megerősítése. A rendezvényen a kiállítóknak lehetőségük van bemutatkozni és toborozni, míg a tanulók számára egyedülálló alkalom nyílik szakmai ismereteik elmélyítésére, karrierlehetőségek felfedezésére. Az expo mindenki számára ingyenesen látogatható, az érdeklődők 10 – 17 óra között találkozhatnak a kiállító vállalatokkal, délután pedig panelbeszélgetéseken is betekintést nyerhetnek több szektor működésébe.
– Debrecen munkavállalóinak körülbelül a 60 százaléka kis- és középvállalkozásoknál helyezkedik el. Az elmúlt évek gazdaságfejlesztésének köszönhetően 30 ezer fővel nő a foglalkoztatottak száma, a szakmai pályafutás elkezdéséhez pedig lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésre – mondta Dr. Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere az expo megnyitóján. – A város célja, hogy a mai napon ráirányítsa a figyelmet a debreceni KKV-kra és így a fiatalok tehetsége náluk is hasznosuljon. Ezeknél a vállalatoknál talán több munkafolyamatra is ráláthatnak a fiatalok, nagyobb felelősség hárul rájuk, de akár nagyobb tapasztalatot is szerezhetnek. Fontos számunkra, hogy a kis- és középvállalkozások prosperáljanak, hiszen akár évtizedek óta működő, sok esetben családi vállalkozásokról beszélünk, akikkel együtt vagyunk Debrecen – fogalmazott.
– Amikor az expo szervezését elindítottuk, úgy gondoltuk, hogy nagyon fontos gazdasági szereplőket kell megszólítanunk – emelte ki Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója. – Az elmúlt időszakban főleg a nagyvállalatokról esett szó, akik megreformálták Debrecen gazdaságát. Ők is nagyon fontosak, de a helyi KKV-k ugyanilyen kiemelt szerepelt töltenek be a város életében. Amikor a szervezőpartnerekkel összefogtunk, két célt tűztünk ki magunk elé: az egyik, hogy megmutassuk a szakképzési centrum diákjainak, mit kínál számukra a KKV-szektor. A másik cél pedig az volt, hogy a cégek találkozzanak azokkal a tanulókkal, akik hamarosan kilépnek a tantermekből a munkaerőpiacra, beszélgessenek és könnyebben egymásra találjanak – összegezte.
– Debrecenben az oktatásnak mindig fontos szerepe volt, amint az elmúlt évtizedben tapasztalhattunk is, de valami hiányzott, hiszen sok tanuló a végzés után elhagyta a várost a megfelelőbb munkalehetőségek miatt – emelte ki Pécskay Zoltán, az EDC Debrecen ügyvezetője. – Nálunk a város gazdaságfejlesztésének két legfontosabb eleme a befektetésösztönzés és a vállalkozásfejlesztés. A szervezőtársainkkal együtt afféle „hídszerepet” szeretnénk betölteni a diákok és a KKV-k között, hiszen az új beruházások és a KKV-szektor lendületes fejlődése miatt pozitív a jövőkép Debrecenben. Bízunk benne, hogy a mai napon ezt megmutathatjuk a fiataloknak, akik új cégeket, új lehetőségeket is megismerhetnek, mert fontos, hogy itt tudjanak karriert és családot építeni – mondta.
– Nagy öröm teltházat látni az expo megnyitóján, hiszen a mai rendezvényt hagyományteremtő céllal hívtuk életre – fogalmazott Dr. Skultéti Éva, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára. – A kamarával már biztosan sok diák találkozott az orientációs programjainkon. Ezek azért is fontosak, mert sikeres munkavállaló az lehet, aki jól érzi magát a munkahelyén, amihez persze alapfeltétel, hogy mindenki a számára megfelelő szakmát válassza. A vármegyében és Debrecenben óriási lehetőségek rejlenek, hiszen az újonnan megjelent cégek nagy hatással vannak a már jelenlévő KKV-k fejlődésére is, mert mindenki számára prioritás, hogy a legjobb munkaerőt kapja meg. Az első munkahely kiválasztása nagyon fontos, hiszen ott szocializálódik először az ember a munka világában: el is vehetik, de meg is hozhatják a kedvét a választott pályájához. Azt javaslom mindenkinek, hogy tanulja meg jól a szakmáját, ha pedig rájön, hogy mégsem a jó utat választotta, akkor merjen váltani, hiszen a váltás nem kudarc, hanem lehetőség – összegezte.
A programhoz egy szakmai konferencia is kapcsolódott, melyen a szervezők mellett Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár előadását is megtekinthették a résztvevők. A délutánt három panelbeszélgetés színesíti, melyeken a termelő, a kereskedelmi, a szolgáltatói, valamint az építőipari szektor neves helyi cégvezetői járják körbe a képzés, karrier és versenyképesség témaköreit.
A rendezvényen több mint 40 kiállító várja az érdeklődőket a KKV-szektor minden szegmenséből, bepillantást nyújtva szolgáltatásaik, karrierlehetőségeik és termékeik kínálatába.
GALÉRIA
JövőKép Expo



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Kézzelfogható jövő
Teljesítménymérő- és szervizlabor, gyakorlati feladatok - első kézből kaptak információkat a Debreceni Egyetem Műszaki Karának képzéseiről a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium tanulói, hétfőn, az intézmény karrierhetének nyitóprogramján.
Beke Ivett

Huszonöt év után valóra vált egy álom
Róbert felnőttként tanult ki egy szakmát.
Szőgyényi Adrienn

Kiütő-fieszta a Beregszásziban
Mozgás, élmény, közösség - ezek mentén zajlott a Mozdulj, Debrecen! Amatőr Kiütő Bajnokság középiskolai fordulója, csütörtökön, több mint 200 diák részvételével. Az eseménynek a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium tornaterme adott helyet.
Beke Ivett




















