Hírek
Pénzes László
Idén is akad munkája a lézervágónak
A Debreceni Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelyében (DKA) kezdetüket vették a nyári táborok: az első héten anyu konyháját varázsolják át a fiatalok.

A DKA-ban már hagyomány, hogy minden nyáron olyan foglalkozásokkal várják a 10-14 éves gyerekeket, ahol főszerepbe kerül a kommunikáció, a digitális kompetenciák és a problémamegoldó készség fejlesztése. Ez ebben az évben sincs másképp: az alkotóműhely első nyári táborára június 23-27 között kerül sor, témája pedig a „Varázsoljuk át anyu konyháját!”. A résztvevők a műhelymesterek segítségével egyedi dekorációkat készítenek lézervágóval, dolgoznak 3D nyomtatóval, miközben sokat tanulhatnak a műhelyben található anyagok újrahasznosításáról is.
GALÉRIA
Idén is akad munkája a lézervágónak



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Idén is ott leszünk a Szakma Sztár Fesztiválon
19 diákunk képviseli a Debreceni Szakképzési Centrumot a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny országos döntőjében.
DSZC
Jövőtervezés a Barossban
A Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium berkeiben folytatódik a Karrierhét című programsorozat.
Beke Ivett
Új utak, új lehetőségek – idén is ott voltunk a Hajdú-bihari Napló Állásbörzén
A Debreceni Szakképzési Centrum idén is részt vett a XIV. Hajdú-bihari Napló Állásbörzén, amelyet csütörtökön rendeztek meg a Kölcsey Központban.




















