Hírek
DSZC
Ismét a sporté volt a főszerep
A Debreceni SZC Irinyi János Technikum a Debreceni Szakképzési Centrum hat iskolájának részvételével szervezte meg a II. Irinyi Röplabda Kupát.

A Mozdulj, Debrecen! Iskolaprogram támogatásával nem kevesebbért hívták életre a szervezők a sporteseményt, mint a testmozgás, az egészséges életmód és a röplabda népszerűsítése. A versenyen a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium, a DSZC Kreatív Technikum, a DSZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium, a DSZC Péchy Mihály Építőipari Technikum, a DSZC Vegyipari Technikum, valamint a DSZC Irinyi János Technikum 9-13. osztályos tanulói vettek részt.
– Az Irinyibe lassan már hazajárok, hiszen közel egyhete is sportrendezvénnyel vártuk a diákokat – mondta Dr. Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója a rendezvény megnyitóján. – A mozgás hihetetlenül fontos a szervezet számára, ugyanis sportolás közben a szervezetünk dopamint termel, ami nem csupán a fizikai, de a szellemi fejlődéshez is hozzájárul. Napi egy óra testmozgással megőrizhetjük az egészségünket, napi másfél órával pedig az időskort is jó kondícióban érhetjük meg. Debrecen és a Mozdulj, Debrecen! program számára ezért is fontos, hogy minden korosztályt „megmozgasson”, ennek az alapjait pedig nem is tudnánk jobb helyen, mint az iskolában letenni – fogalmazott.
– A Debreceni Szakképzési Centrum és a Mozdulj Debrecen! program összefonódása egyre mélyebb, amit jól mutat mai esemény is – emelte ki Szilágyi Sándor, Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója. – Egyre nagyobb sportprogramokat szervezünk közösen, egyre több diák részvételével, hiszen számunkra is fontos, hogy a fiatalok sportoljanak, ezzel is támogatva az egészséges életmódot. Külön öröm, hogy egy olyan vegyes csapatos sportról van ma szó, mint a röplabda, hiszen így a lányok és a fiúk együtt küzdhetnek a győzelemért – tette hozzá.
– Szervező intézményként nagy öröm számunkra, hogy a Debreceni Szakképzési Centrum hat iskolája is képviselteti magát a mai röplabda kupán. Az én életemhez is szorosan kapcsolódik a sport, ezért támogatunk nagy örömmel minden olyan eseményt, amellyel megmozgathatjuk a tanulóinkat. Habár az Irinyi vezetőjeként hazahúz a szívem, minden csapatnak sok sikert és persze jó szórakozást kívánok a mai napra – mondta Szilágyi László, a Debreceni SZC Irinyi János Technikum intézményvezetője!
A II. Irinyi Röplabda Kupa végeredménye:
1. helyezett: Debreceni SZC Vegyipari Technikum
2. helyezett: Debreceni SZC Irinyi János Technikum
3. helyezett: Debreceni SZC Kreatív Technikum
4. helyezett: Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum
5. helyezett: Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium
6. helyezett: Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium
GALÉRIA
Ismét a sporté volt a főszerep



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Debrecen fenntarthatóságáért
A DSZC öt intézményének csapata is bejutott a Cívis Álom vetélkedő döntőjébe. A megmérettetés célja, hogy Debrecen középiskolás diákjait kreatív gondolkodásra ösztönözze, akik a mesterséges intelligencia segítségével megtervezhetik a város jövőjét.
DSZC

Debreceni batyu és kapros dübbencs
Tovább él a hagyomány, visszatért a debreceni páros kolbásszal, medvehagymával készített különleges péksütemény, és idén a kapor is terítékre került Debrecen Város Napján.
Beke Ivett

Diákjaink ma sem alszanak
Idén harmadik alkalommal rendezik meg az Aludj Máskor! 24 órás vetélkedőt Debrecen középiskolás diákjai számára. A Debreceni Szakképzési Centrum kilenc intézménye képviselteti magát a megmérettetésen, melynek tematikája a tudomány köré épül.
DSZC