Ugrás a fő tartalomra

4030 Debrecen, Fokos utca 12.


06-52/437-311

Széchenyi 2020

Hírek


2021. dec. 2.
HAON
  • DSZC
  • DSZC iskolái
  • Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola
  • Szakképzés
  • Szakképzésé a jövő!

Nagyon keresettek a Kereskedelmiben végzett tanulók

A Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola diákjaiból menő sztárséf vagy akár sikeres menedzser is válhat.

Nagyon keresettek a Kereskedelmiben végzett tanulók

– Legfontosabb célunk, hogy magas szakmai tudással, naprakész, korszerű ismeretekkel rendelkező szakembereket képezzünk, akik munkájuk területén motiváltak arra, hogy folyamatosan továbbképezzék magukat. Lényegesnek tartjuk, hogy a nálunk végzett tanulók elsajátítsák a megfelelő kommunikációs technikákat, és helyezzék előtérbe az empátiát, hiszen valamennyi szakmában emberekkel kell majd foglalkozniuk – hangsúlyozta Makai Mária igazgató.

A legkiválóbb szakemberektől tanulhatnak

Az iskola 164 éve meghatározó szerepet játszik a kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzésében. – A kereskedők már akkoriban fontosnak tartották az utánpótlás nevelést, és ez a mai napig így van. A leendő szakemberek számára a vállalatokkal együttműködve, közösen határozzuk meg a követelményeket és az elvárásokat. A kereskedelem ágazat 5 éves kereskedő és webáruházi technikus képzése érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Erre a területre egyre nagyobb igény van, hiszen az online kereskedelem az utóbbi időben felfutóban van. A szakképzett webáruházi technikus az általános kereskedelmi folyamatok megismerése mellett alapos tudással rendelkezik a marketing, az online értékesítés és a webáruházak működésével kapcsolatosan. Vállalati együttműködés keretében tanulóink tanwebáruházat nyithatnak, megismerhetik a marketing fogásokat, üzleti tervet készíthetnek, és megtervezhetik az oldal arculati elemeit. A képzés elvégzése után saját webáruházat is tudnak majd nyitni. Technikumi képzéseink között ezen kívül cukrász, szakács, és vendégtéri szaktechnikusokat képzünk. Az ide jelentkező diákok a szakmai képzésen túl vezetői ismeretekre is szert tesznek, ezáltal akár kisebb vendéglátóipari egységeket is vezethetnek.

Az iskolában 3 éves képzésen is részt vehetnek a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok, akik kereskedelmi értékesítő, cukrász, panziós-fogadós, pincér-vendégtéri szakember és szakács képesítést szerezhetnek. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák és a technikumi képzés felé. – Felnőttképzési kínálatunk alkalmazkodik a vállalatok, cégek igényeihez. Oktatóink jól felkészült, egyetemet végzett szakemberek, akik nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek. A szakmai vizsgák után általában már másnap munkába is tudnak állni tanulóink. A nálunk tanulható szakmák keresettek, biztos elhelyezkedést és versenyképes fizetést kínálnak. Volt diákjaink között pénzügyminisztert, államtitkárt, színészt és énekest is találhatunk – fogalmazott Makai Mária.

A szakmai versenyek jelentik a legnagyobb motivációt

– Szeretnénk, ha tanulóink magukénak éreznék az iskolát, hiszen ez motiválja őket a tanulásra és fejlődésre. Ennek érdekében rengeteg közösségi programot szervezünk az elsős avatótól kezdve a hagyományos ünnepségekig. Idén a 9. évfolyamosoknak volt lehetőségük arra, hogy egy 1 napos kirándulás alkalmával ismerhessék meg jobban egymást és tanáraikat, ez pedig kedvezett a közösségek kialakulásának is. Számos külföldi kapcsolatunk van, többek között Nagyváraddal és Szatmárnémetivel, ahol a testvériskoláink találhatóak, de több éves kapcsolat fűz minket egy olasz vendéglátóipari iskolához, valamint jó kapcsolatot ápolunk egy lengyelországi szakiskolával is. Tanulóink Németországba és Franciaországba utazhatnak szakmai gyakorlatra. Diákjainkat a szakmai versenyekre való felkészülés motiválja leginkább, mert ha sikerélményük van, akkor nagyobb a kedvük tanulni is – mondta.

Mint megtudtuk, a Szakma Sztár Fesztiválon a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen az iskola tanulói közül került ki az ország legjobb eladója és korábban műszaki eladója is, a Bocuse d’Or magyarországi döntőjén a győztes segédjeként szerepelt két egykori diák, illetve második helyezést ért el a versenyen egy pár évvel ezelőtt itt végzett szakács. A külföldi versenyekről is szép eredményekkel tértek haza. – Jártak már tanulóink bármixer versenyen Szlovéniában és gasztronómiai versenyen Olaszországban. A diákok számára minden megmérettetés új tapasztalatokat, ismereteket és kapcsolatokat jelent – fűzte hozzá.

Szép épületben korszerű eszközökkel dolgoznak

– Az elmúlt években teljes energetikai korszerűsítésen estünk át, ezért komfortosabb körülmények között dolgozhatunk. A gyakorlati tanműhelyek fejlesztéseinek köszönhetően a legújabb eszközöket, berendezéseket és gépeket tudtuk megvásárolni. Számunkra az a legfontosabb cél, hogy a nálunk tanuló diákok a modern technológiákat ismerve kerüljenek ki a munka világába – emelte ki az igazgató.

Forrás: haon.hu

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


Aki szakmát tanul, jövőt választ!

Aki szakmát tanul, jövőt választ!

A megújult szakképzés számos alternatívát kínál a nyolcadikos diákok számára.

2021. nov. 4.
DSZC
Séfnövendékek hete a Keriben

Séfnövendékek hete a Keriben

A Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola Kiskukta tábora ebben az évben is közelebb hozza a vendéglátás világát a fiatalokhoz.

2025. jún. 27.
Pénzes László
Idén is akad munkája a lézervágónak

Idén is akad munkája a lézervágónak

A Debreceni Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelyében (DKA) kezdetüket vették a nyári táborok: az első héten anyu konyháját varázsolják át a fiatalok.

2025. jún. 26.
Pénzes László


KIMIKK
 Harro Höfliger Hungary Kft.4IG Nyrt.Alföldi Nyomda Zrt.ALFÖLDI TEJAquaticum Hotel**** - Natura ÉtteremArchline.XPBAUVIV Kft. BDR MédiaBest FMBMWBTBumet Hungary Kft.Bürkle Hungary Kft.CATLCívis Ház. Zrt.Daniella Kereskedelmi Kft.DEAC-Debreceni Egyetem Atlétikai ClubDebrecen AirportDebrecen BSC KerekasztalDebreceni Campus NP. KH. KFT.Debreceni EgyetemDebreceni HőszolgáltatóDebreceni Ifjusági HázDebreceni Nyári EgyetemDebreceni Regionális Független VizsgaközpontDebreceni VízműDéri MúzeumDeufol Hungary Kft. Diehl Aviation Hungary DKV Zrt.dm Kft. Dryvit ProfiDVSC KézilabdaDVSC Labdarugó AkadémiaEcoProEDC DebrecenEPAMEurópaRádióFace Media ReklámügynökségFesto Hungary Kft.FISS AutomatikaFLOWSERVEFM90 CampusFőnix Rendezvényszervező Kft.Gravic Hungary Kft.HAJDU Autotechnika Zrt.Hajdú OnlineHajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és IparkamaraHajdú-Bihar Megyei KormányhivatalHajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságHajdú-bihari NaplóHajdú-Coop Zrt.Hajdúhús 2000 Kft.HedgeHair Kft.HonlapsikerHotel lyciumHUNÉP Zrt.I.K. Hofmann Personal Kft. INTER TAN-KER Kft.K&H BankKarsol Kft.KeviépKrones Hungary Kft.Lexus DebrecenMÁV Zrt Pályavasúti Területi Igazgatóság Debrecen MBH BankMédiacentrumMédiaworks HungaryMetál-Sheet Kft.MOL MagyarországMozdulj DebrecenMVÁ Magyar Vasúti Áruszállító Kft.National Instruments Hungary Kft.Neopac Hungary Kft.NKHOerlikonOHOpus TigázOpus TitászOTP BankOTP Fáy AlapítványPapik Fémmegmunkáló Üzem Kft.Paulik Fafeldolgozó Kft.Rádió1Richter Gedeon Nyrt.RR Donnelley Magyarország Kft.Schaeffler MagyarországSemcorpSENSIRIONSkyways Technics HU Kft.SMC Hungary Kft.SUBAN Kéziműszer Hungary Zrt. Szib-Ép Kft.Tanítsunk MagyarországértTeva Hungarythyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.ToyotaTrans-Spedtranscosmos Kft.TRENKWALDER OUTSOURCING & HR SERVICESVámosgép Gép-és Acélszerkezetgyártó Kft. HungaryVisdyn Szolgáltató Kft.WELDING 2000 Hegesztéstechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Debreceni Szakképzési Centrum

      4030 Debrecen, Fokos utca 12.

    • Telefon: 06-52/437-311

      E-mail: dszc@dszc.hu

      OM azonosító: 203033

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/008111

      Felnőttképző engedélyszáma:: E/2020/000310


    2025Debreceni Szakképzési Centrum