Hírek
Beke Ivett
Repülő szán helyett, futócipő
Mikulássapkák, karácsonyi díszes és vicces öltözetek, ünnepi zeneszó – így készültek a diákok és oktatók az adventi futásra, amelyen mintegy 300-an vettek részt.
Sportos délelőttel hangolódott a Mikulás-napra a Debreceni SZC Irinyi János Technikum közössége péntek délelőtt.
A Debreceni Szakképzési Centrum számára kiemelten fontos az egészségre nevelés és a közösségformálás, amelyben az iskolai sportesemények meghatározó szerepet töltenek be. A Debreceni SZC Irinyi János Technikum is rendszeresen szervez szabadidős sportnapokat, az adventi futást pedig ezúttal hagyományteremtő szándékkal hívta életre. Az év végi időszakban különösen fontos, hogy a fiatalok megtalálják a testi-lelki feltöltődés lehetőségeit, amelyre a vidám hangulatú sportdélelőtt jó alkalom volt. Az eseményen emellett helyet kapott a jótékonykodás is. Az összegyűlt csokik a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretetdobozait gazdagították.
Az esemény kapcsán Szilágyi László, a Debreceni SZC Irinyi János Technikum igazgatója elmondta, az iskola közössége együtt készült az eseményre, az oktatók a sportedző- sportszervező diákokkal együtt szervezték meg az adventi futást. Az eseményen 2x600 méter a teljesítendő táv, ez az ún. Irinyi-kör. Az elmúlt években több olyan rendezvény is volt, ahol a tanulók segédkeztek a szervezésben, mindez hozzájárul a közösségformáláshoz. Az esemény jelmondata a Hozz magaddal egy csokit! mottó volt, a fiatalok a vártnál is aktívabban vettek részt a gyűjtésben. Az igazgató hozzátette, örömteli, hogy az iskola jelentős része itt volt a sportos délelőttön.
Dr. Széles Diána alpolgármester köszöntőjében rámutatott, a Mikulás-nap lényege a vidámság, amely egyben a Mozdulj Debrecen! iskolaprogram célkitűzése is: kiszakítani a fiatalokat a napi tanulásból, munkából, hogy vidámságot csaljon a mindennapokba, és hogy a tanulók iskolaidőben sportolva megtapasztalják a közösség erejét. Emellett rámutatott, hogy a négy fal, a digitális világ mellett is van élet a közösségben, akár a szabadban. Dr. Széles Diána emellett megköszönte a koordinátorok elhivatott munkáját, úgy véli, fontosak az ehhez hasonló kezdeményezések, a fiatalok az iskolás éveikből ezekre fognak igazán emlékezni. Az alpolgármester úgy fogalmazott: az iskola egy identitásképző erő, ha Debrecenre gondolnak, az iskolájukra gondolnak, és szívesen viszik majd a hírét mások számára is.
Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója azt mondta, pénteken a Mikulás is edzeni érkezett az Irinyibe. Rámutatott, fontos, hogy a diákok időről-időre kiszabaduljanak az iskola kötöttségei alól, hiszen nagy szükség van az ilyen vidám napokra, órákra. A Mozdulj Debrecen! programmal a városvezetés kiemelten célozza az iskolákat, minden támogatást megad ezen sportesemények sikerességéhez, amelyeket a centrum is elkötelezetten segít, hiszen ezek hozzájárulnak a diákok egészségtudatosságának fejlődéséhez és a közösségi élmények gazdagításához. A főigazgató rámutatott, jók a közösségi programok, ez az együttlét a közösségben mindig előre fogja vinni Debrecent.
Az eseményen mintegy 300 diák futotta le az 1,2 km-es távot, a végén mindenki szaloncukrot is kapott az Irinyi sportos Mikulásától.
GALÉRIA
Repülő szán helyett, futócipő
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Legyél Te is DSZC Nagykövet!
Szeretsz pezsegni, új embereket megismerni, szerepelni, szervezni? Van benned kreativitás, és szívesen megmutatnád másoknak, milyen a szakmád és az iskolád belülről? Akkor most Téged keresünk!
DSZC

Becsengettek a DSZC iskoláiban
Tudás, emberi kapcsolatok, összetartozás és egymásra figyelés - ennek jegyében indult el a 2026/2027-es tanév a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeiben.

Új helyszín, új élmények!
A Hello Szakma! - Út a jövőbe pályaorientációs kiállításra már elindult a regisztráció.




















