Hírek
Kovács Szandra
Új lehetőségek nyílnak oktatóink előtt a mentortanári szakvizsga megszerzésére
Újabb területre terjesztette ki együttműködését a Debreceni Egyetem és a Debreceni Szakképzési Centrum. A mentortanári szakvizsgára felkészítő program alapjait rögzítették ma ünnepélyes keretek között az együttműködő felek. A Debreceni Egyetem kiterjedt m

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán rendezett sajtóeseményen Dr. Pósánné Rácz Annamária, felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár a minőségi oktatás mellett való elköteleződésként összegezte az együttműködést. A program garantálja, hogy olyan tanárok foglalkozzanak a tanárjelöltekkel, akik maguk is szakmájuk legjobbjai. – Jó gyakorlat és példaértékű ez az együttműködés a tanárképzés területén, és én nagyon remélem, hogy akár országos méretűvé is lehet szélesíteni, a példának az átadását pedig szorgalmazom mind az egyetem, mind az együttműködő partnerek részéről – fogalmazott a helyettes államtitkár.
Dr. Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Pedagógusképző Központjának főigazgatója kifejtette, az együttműködés része a tanárképzés átalakítását célzó nagyprogramnak, ami a Debreceni Egyetemen 2024 szeptemberében indult és két jellemzője van: értékorientált és gyakorlatorientált. Értékorientált, hiszen a tanárszakos tantervben a Nemzeti Alaptanterv került középpontba, és az lett kiegészítve különböző diszciplináris ismeretekkel. Gyakorlatorientált, hiszen a tanárok már az első évtől gyakorlatokon keresztül próbálják ki magukat és csiszolják tudásukat annak érdekében, hogy jó tanár váljon belőlük. – Ez a víziót támogatja az, hogy egy kiterjedt iskolarendszert hozunk létre, aminek négy fő pillére van: a gyakorlóiskolák, a Debreceni Tankerületi Központ Iskolái, a Debreceni Szakképzési Centrum intézményei és az egyházi fenntartású iskolák. Ezeknek a fenntartóknak az iskolái tehát a tanárszakos hallgatók gyakorlati lehetőségét is biztosítják majd.
Tirpák Zsolt a szakképzés sikerének egyik zálogaként jelölte meg a felsőoktatással való együttműködést és összekapcsolódást. – A szakképzés a felsőoktatás előszobája – hangzott el a DSZC kancellárjától. Az okleveles technikus képzések elindítását követően újabb közös perspektívákat nyit ez a mentorprogram. –„ A szakképzésben számos modern tanműhely és képzési eszköz és lehetőség van, ami elvarázsolja a fiatalokat, azonban aki igazán motiválhatja a fiatalokat, az a tanár. Ezért is különösen nagy ajándék a DSZC számára ez az újabb együttműködés. A program által új tudásanyaghoz jutnak oktatóink, hogy felkészültségükkel minden nap elvarázsolják tanítványaikat. A tanári pálya csúcsa pedig az, amikor a tanítás művészetét tovább tudjuk adni a következő nemzedéknek” – értékelt a kancellár.
GALÉRIA
Új lehetőségek nyílnak oktatóink előtt a mentortanári szakvizsga megszerzésére



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Hitelesen és kreatívan: idén is megválasztotta nagyköveteit a DSZC
A 2026/2027-es tanévben 17 diák népszerűsíti a szakmatanulást az online térben és különböző rendezvényeken, saját élményein és tapasztalatain keresztül.
Beke Ivett
Tehetség, kitartás, szakmai sikerek
Az Építech tehetségnapján a versenyző fiatalok élményei mellett arról is szó esett, hogyan segítik a pedagógusok a tehetségek kibontakozását.
Szőgyényi Adrienn

Merre tovább a 8. osztály után? Segítünk megtalálni az utad!
Milyen szakmát válasszak? Melyik középiskola illik hozzám? Hol tanulhatom azt, ami igazán érdekel? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a pályaválasztás előtt álló diákok és szüleik a 7. Suliválasztó SuliFórumon, ahol a DSZC iskolái is bemutatkoznak.



















