Hírek
DSZC
Cívisházak diákjaink szemével – fotópályázat
Cívisházak rejtett kincsei címmel nyílt kirakatkiállítás a Piac utcán. Tanulóink ismét remekeltek! A Péchy, a Brassai és a Bethlen-es diákok fotói is felkerültek a paravánokra.
![Cívisházak diákjaink szemével – fotópályázat](https://cms.debreceni.szc.edir.hu/uploads/M3_126c71b257.jpg)
A kirakatkiállítás-sorozatot 2023 tavaszán indította útjára a Cívis Ház Zrt., a Debreceni Városvédő és Szépítő Egyesülettel közösen, a város támogatásával. A Debrecen épített örökségének megóvása és megőrzése érdekében meghirdetett fotópályázat pályaműveiből látható egy válogatás a Piac utca kirakataiban. Több mint 70 fotópályázat érkezett, idén is hoztunk el díjat. Tavaly, az első fordulójában a cívisházak kilincsei voltak a középpontban, idén a másodikban pedig a cívisházak épületszobrai kerültek fókuszba.
Tavaly, az előző fordulóban is volt már Péchy-s siker. Idén, a január 25-én csütörtökön nyílt kiállításon Péchy-s diákunk, Kertész László a legjobb öt között végzett. Díjazott fotója mellett, további két munkája is feltűnik, valamint egy másik tanulónk Takács Tamás fotóját is megtekinthetik az érdeklődők.
Brassais diákunk Lakatos Máté különdíjban részesült.
A korábbi fordulóban tavaly is szerepelt Bethlen-es fotó, amit Rajta Csaba készített. Az idei fordulóban tanulónk egyik fotója is színesíti a kirakatot. Szintén a legjobb öt alkotó között büszkélkedhet.
A beérkezett fotók a bemutató kirakatkiállításon, a Piac utca 70-72 szám alatt tekinthetőek meg, március 9-ig.
GALÉRIA
Cívisházak diákjaink szemével – fotópályázat
![DSC_0604.jpg](https://cms.debreceni.szc.edir.hu/uploads/small_DSC_0604_4450225512.jpg)
![DSC_0584.jpg](https://cms.debreceni.szc.edir.hu/uploads/small_DSC_0584_c391603b5c.jpg)
![DSC_0590.jpg](https://cms.debreceni.szc.edir.hu/uploads/small_DSC_0590_072f242369.jpg)
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
![Tanítsunk Magyarországért Nyári Táborok](https://cms.debreceni.szc.edir.hu/uploads/small_DSC_7169_e875261735.jpg)
Tanítsunk Magyarországért Nyári Táborok
Diáknyelven szakképzésről – pályaorientációs programokon ismerkedhetnek hatodikos és hetedikes gyerekek a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeivel, képzési kínálatával és vállalati partnereivel. A DSZC és a Tanítsunk Magyarországért Program szakmai szerve, a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány közös nyári táborai 3 turnusban 75 gyerek számára biztosítottak lehetőséget betekinteni cégek és iskolák kulisszái mögé.
Beke Ivett
![Campus Fesztivál Nyereményjáték](https://cms.debreceni.szc.edir.hu/uploads/small_campus_nyeremeny_b058e38424.png)
Campus Fesztivál Nyereményjáték
Játssz velünk és zsebeld be az értékes nyeremények egyikét!
DSZC
![A Debreceni Szakképzési Centrum piacképes szakmákat kínál minden korosztály számára](https://cms.debreceni.szc.edir.hu/uploads/small_charming_student_posing_with_notebook_37525de73f.jpg)
A Debreceni Szakképzési Centrum piacképes szakmákat kínál minden korosztály számára
Az érettségi vagy a szakmai bizonyítvány megszerzése után a frissen végzett diákok egy része már tudja, hogy az egyetem vagy a munkaerőpiac felé veszi-e az irányt, de előfordul az is, hogy nem feltétlenül tudják még eldönteni, mi legyen a következő lépés az életükben. A Debreceni Szakképzési Centrum számos remek lehetőséget kínál az érettségivel rendelkező fiatalok, a szakmát szerezni vágyó vagy a magukat átképezni kívánó ifjú felnőttek számára is.
DSZC